2013. augusztus 5., hétfő

Magasságmérők világa

A gyerekszoba egyik elmaradhatatlan része az a hely, ahol állandó figyelemmel követhetjük hogyan cseperedik, növekszik hétről-hétre, hónapról-hónapra, a mi kis szépségünk. Azon kívül, hogy ez egy hasznos cselekedet, és örök kíváncsiságunk is megelégedést nyer vele, nem elhanyagolható előnye, hogy számtalan emlék forrása is lesz az évek során.
Minden egyes jelölés egy életszakaszt, minden egyes életszakasz milliónyi mosolygós és sírós perceket őriz egyaránt. Ez az amiért annyira népszerű és mindenki számára kedves eszköz a magasságmérő.
Általában az ajtófélfát szoktuk e nemes célra kijelölni, és apró bevésett rovátkákkal jelezzük rajta, hogy bizony az idő vas foga a gyermek magasságán is igen hamar meglátszik. :)

(kép:  arkansasabate.org)

Na de nem egyszer láttam már szembesülni szülőt azzal a problémával, amikor költözésre kerül sor és az egész ajtó tokot nem vihetjük magunkkal, vagy az évek alatt megkopott, megrongálódott részt, szívesen felújítanánk vagy lefestenénk, de inkább nem tesszük, vigyázva a féltett emlék forrásunkra.
Erre tökéletes megoldás ha önálló magasságmérőt vásárolunk, amit a falra rögzítve bármeddig és bárhol használhatunk.

(kép: aliexpress.com)

És ha már ez egy külön felület, miért ne lehetne ez is dísze a szobának?
Díszíthetjük fényképekkel, az adott magassághoz tartozó időszakról készült képpel, vagy egy kedvenc mesehőssel, szeretett mintával, állatkákkal stb.
Számos előre legyártott tömegterméket vásárolhatunk, általában matrica formájában is.

(kép:dhgate.com)

De miért ne lehetne ez is egyedi, névre szóló, kifejezetten a gyermekre szabott kézműves darab? A saját név párosulhat a bútorokhoz illő mintával, színnel, kedvenc mese figurával, vagy akár speciális méretű fényképek helyével is.

(kép: pinterest.compin186055028326522962)

(kép: pinterest.compin28921622578648827)

Készíthetsz saját magad is magasságmérőt!
Egy keskeny, hosszú papírcsíkra, mérőszalag segítségével jelöld be a centiket 70 cm-től egészen 150 cm-ig. A körülötte lévő üres részt díszítheted festékkel, ragaszthatsz rá fényképeket, vagy megkérheted a gyerkőcöt, hogy alkosson rá minden életszakaszában egy-egy szép rajzot. Ezután nincs is más dolgod, mint felragasztani a falra és kezdődhet is a játékos mérce!

Ha nem vagy egy barkácsolós, kézműves típus, sebaj! Lehet Neked is egyedi MESÉS-Mércéd, írj ha egyedi elképzelésed van!
Egyedi magasságmérőim:
- 100% fa alapra készülnek,
- masszív, időt álló darabok,
- sarkai és szélei lekerekítve vannak, a gyermeked biztonsága érdekében,
- saját elképzeléseid szerint kérheted,
- névre szólóak,
- kézzel festve készülnek,
- nem fakulnak, mert UV álló akril festék és felületi lakkozás kerül rá.



Tetszett a bejegyzés? Szívesen olvasnál a témában még hasonló cikkeket?

Kövess a Facebookon és oszd meg másokkal is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése