2016. október 24., hétfő

Interaktív Adventi Tábla

Már csak 37 nap van decemberig. Ez azt is jelenti, hogy pontosan ennyi időnk van beszerezni egy Adventi naptárt is a gyerkőcnek.
Ugye emlékszel még Te is, amikor gyerek voltál milyen izgatottan vártad, hogy mind a 24 kis ablakocska kinyíljon a csokis adventi naptáron? Szinte minden gyerek egy kicsit előre szalad az időben és jóval előbb kiette az összes mini csokit, majd gondosan visszazárta az ablakot, mintha semmi sem történt volna :)
Na pont ezt a hangulatot idézem most vissza csak sokkal modernebb, játékosabb és interaktívabb formában.

Elkészült az első interaktív ADVENTI-Tábla, ami december 1-24-ig játékos feladatokkal, fejtörőkkel, receptekkel, sütéssel, dekorálással, énekléssel, rajzolással és néha-néha, egy-egy titkos finomsággal örvendezteti meg az egész családot!

Adventi-Tábla

Az ADVENTI-Tábla lényege a klasszikus feladatán túl az, hogy közös, MINŐSÉGI IDŐT töltsünk EGYÜTT a gyermekeinkkel és vidám, örömteli percekkel hangolódjunk együtt az ünnepekre.

Tudjuk, hogy sajnos a rohanó hétköznapok alatt nem mindig van erre idő, még akkor sem ha nagyon szeretnénk. Viszont a karácsony előtti időszak arra is jó, hogy erre egy picit több időt fordítsunk.
A karácsonyi meghitt hangulat nem csak december 24-én jön el a feldíszített fa mellett. Ha időben elkezdünk rá készülni, együtt a családdal akkor kihagyjuk a felesleges stresszt és a kapkodást. Helyette viszont hasznos, örömteli perceket tölthetünk együtt a családunkkal.
A DEKOR by bridge Adventi-Táblához készült feladatsor december első napjától december 24-ig ad konkrét ötleteket arra, milyen tevékenységekkel közelítsük gyermekünket a karácsony igazi szépségéhez.
Ezzel az adventi feladatsorral igazán interaktív lesz a december!

24 db, nyitható/zárható kis tasakokkal

Az interaktív ADVENTI-Tábla előnyei:
  • A kész táblát minden évben felhasználhatod újra, de a tartalmát azt kedved szerint megváltoztathatod
  • Közös időtöltésre ösztönöz
  • Kreatív feladatok segítik a gyermek különböző készségfejlődését (mozgáskoordináció, a tartalmi tudás növelésére szolgáló feladatok, kézügyesség fejlesztése)
  • Az egész december vidám hangulatú, izgatott várakozással telik majd
  • Nem egy kötött program, szabadon variálhatjuk a feladatok sorrendjét
  • A gyermek korához és fejlettségi szintjéhez igazítható (a nehézségi fokozatokat a szülő maga tudja szabályozni)   
  • Nem csak csokit eszik a gyerek minden nap, hanem fejlesztő feladatokkal lefoglalja magát 
  • Igazán szép dísze lehet otthonunknak a kedves karácsonyi hangulatú tábla 
  • Abszolút egyedi kézműves termék. Minden része kézzel készített, gondosan ragasztott.

Az Adventi feladatsor kidolgozott feladatai 3-8 éves korig ajánlott, de a feladatok többsége a fejlettségi szintekhez igazítható.
A TÁBLA MÉRETE: 43x16 cm + a kis tasakok 21 cm hosszan lógnak le.

HA esetleg már van otthon bármilyen adventi naptárad akkor külön megvásárolható az interaktív adventi feladatsor most mindössze 1690 Ft-ért, amit két külön PDF fájl formájában fogsz megkapni. Az egyik dokumentum, a 24 db kivágható feladatot tartalmazza, a másik pedig 'Adventi feladatsor szülőknek' című, 10 oldalas dokumentum, amely egyfajta segédletként szolgál, mert megoldási javaslatokat, ötleteket és konkrét instrukciókat tartalmaz a feladatok elvégzéséhez. (Megrendeléshez írj üzenetet a facebookon vagy a dekorbybridge@gmail.com-ra)

Ha úgy érzed nincs szükséged a feladatsorra, de megtetszett a tábla, amelynek a kis tasakjait saját igényed szerint szeretnéd megtölteni, akkor a képen látható táblát amire a 24 kis tasak rögzítve van a megrendeléstől számított 1 héten belül postázom 6800 Ft + postaköltségért. (Megrendeléshez írj üzenetet a facebookon vagy a dekorbybridge@gmail.com-ra)

NOVEMBERI AKCIÓ!!!!!!
Ha november 21-ig megvásárolod az ADVENTI-Táblát akkor ingyen ajándékba adom hozzá a komplett feladatsort is. Így összesen 6800 Ft + postaköltségért az alábbiakat mind megkapod:
  •  A képen látható egyedi, kézzel festett tábla, amelyre rögzítve van a 24 kis tasak (a tábla akasztható, vagy igény szerint vastag kétoldalú ragasztó szalaggal ragasztható bármilyen sima felülethez.)
  • Minden kis tasakban lesz egy feladatkártya, amit a gyermeknek kell felolvasni, ha kinyitja az adott napon a tasakot.
  • Továbbá adok hozzá egy 10 oldalas 'Adventi feladatsor szülőknek ' című anyagot, amelyben részletes feladatleírás található, megoldási javaslatokkal és példákkal tarkítva.

Megrendeléshez látogass el a weboldalamra de írhatsz üzenetet a facebookon vagy a dekorbybridge@gmail.com-ra is.

Ha tetszett a bejegyzés, kövess a Facebookon és oszd meg másokkal is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése